Így válassz szőnyeget otthonodba - tippek és trendek

Vegyünk sorra néhány hangsúlyos kritériumot, ami fontos lehet, mielőtt letesszük voksunkat egy szőnyeg mellett. 

A szőnyeg helye és mérete

Érdemes mindenekelőtt asszerint válogatni, hogy melyik helyiségbe is szánjuk szőnyegünket, hiszen ez a szálhosszúságot egyaránt érinti. Amennyiben a nappaliba vagy a hálószobába keresünk, legyen minél puhább, hosszú szálú a szőnyeg. Méretét tekintve ne uralja a teret, sokkal inkább kiegészítőként mutasson a bútorok mellett. Ellenben az előszobába, folyosóra, étkezőbe érdemes rövidebb szálú, kisebb méretű, strapabíró szőnyeget vásárolni. A ház legforgalmasabb helye a nappali, ezért ott az említettek mellett még a tisztíthatóságot is figyelembe kell venni a választás során. A hálószobába jó döntés lehet egy puha, belesüppedős darab a minél nagyobb komfortérzetért. 

A szőnyeg színe

A színek mindig meghatározzák az atmoszférát, kihatnak közérzetünkre, befolyásolják mindennapi hangulatunkat. Ha szőnyegről van szó, választhatunk az adott szobában elhelyezett kiegészítőkhöz, tárgyakhoz illőt, a berendezések mintázatával harmonizálót. Ugyanígy viszont arra is használhatjuk a szőnyeget, hogy feldobja környezetét, vagy épp kiegyensúlyozza. Amennyiben visszafogottabb berendezési tárgyaink vannak, ne féljünk feldobni az egyhangúságot, de ugyanígy egy kellemes árnyalatú, finomabb mintázatú szőnyeg remek párosítás lehet az extravagánsabb tárgyakhoz. 

Anyag és forma

Ami a szőnyeg anyagát illeti, azt minden esetben meghatározza a választott stílus, hiszen egy határozott elképzelésnél csalhatatlanul érezzük, mi az, ami valóban beleillik az összképbe. Ilyen szempontból választhatunk bambusz, gyapjú vagy akár egyszerű pamutszőnyeget, de ugyanígy a típus sem elhanyagolandó, ami lehet például hurkolt, kézi-csomózott vagy szőtt is. Forma tekintetében a legkeresettebbek a négyzet és a kör megoldások. Bármelyiket is választjuk, a szőnyeg úgy mutat jól, ha összeköti a berendezéseket, vagy pedig egy konkrét bútor, esetleg a dohányzóasztal alatt helyezkedik el.

Most pedig térjünk is rá az uralkodó irányzatokra, melyekhez saját termékeinkből válogattunk illusztrációkat. A képre kattintva pedig webáruházunkban is megtaláljátok a kívánt darabokat.

Örökérvényű naturalizmus

Modern geometria

Keleti kényelem

Megunhatatlan vintage

Szőrme minden mennyiségben

 

forrás ITT

 

 

 

 

 

 

 



További bejegyzések

Egy jó szőnyeg akár a szoba dísze is lehet, amellett, hogy alapjaiban határozza meg az adott helyiség hangulatát. Egészen addig, amíg a helyére nem kerül az a bizonyos odaillő darab, nem látjuk tisztán, milyen szempontokat kell figyelembe vennünk a kiválasztás folyamatában. Alábbi cikkünkben a 2021-es szőnyegtrendek mellett tippeket is adunk, hogy stílusban valóban a leginkább passzoló szőnyeg kerülhessen otthonodba.